Egyetemi hálózatok tiltakoznak a politikai zsarolás ellen, az Oktatói és a Hallgatói Hálózat is szolidarításukról biztosították Tulassay Tivadart, a Semmelweis Egyetem távozó rektorát.
Az Oktatói és a Hallgatói Hálózat tagjai is szolidaritásukról biztosítják Dr. Tulassay Tivadart, a Semmelweis Egyetem rektorát, aki vasárnap - három hónappal mandátumának lejárta előtt - közölte: távozik posztjáról.
A rektor a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vele szembeni bizalomvesztésével indokolta távozását, egyben kijelentette: etikailag, szakmailag és jogilag is magáénak érzi és támogatja az egyetem szenátusának Schmitt Pál kisdoktori címének visszavonásáról szóló döntését.
|
Tulassay Tivadar Fotó: Fülöp Máté |
Mint ismeretes, a Semmelweis Egyetem Szenátusa március 29-i döntésében a tudomány etikai normáit figyelembe véve visszavonta Schmitt Pál egyetemi kisdoktori fokozatát. Döntésével az egyetem vezetése nyilvánvalóvá tette, hogy számára a tudományos közösség szakmai-etikai elvárásai mérvadóak, és nem az aktuális kormányhatalom politikai akarata - olvasható az Oktatói és a Hallgatói Hálózat közös közleményében.
Az Oktatói és a Hallgatói Hálózat közleményükben emellett megköszönik dr. Tulassay Tivadarnak a magyar tudomány és a magyar felsőoktatás melletti kiállást, illetve kifejezik "tiltakozásukat az ellen a kormányzati gyakorlat ellen, amely a felsőoktatási intézményeknek a fenntartóktól való függését politikai zsarolásra használja fel, és amely semmibe veszi az egyetemi és a tudományos élet autonómiáját."





![Fotó: Nagy Attila [origo] Fotó: Nagy Attila [origo]](http://static2.origos.hu/i/1204/20120402-legy-kepben-schmitt-pal-.jpg)




